Oly régóta vártunk már rá, hogy egy teljes konzolgeneráció-váltást is megélt ez a horror akció-kaland, amely a nyár nagy meglepetése is lehet. Álleejtő grafikát, tengernyi választási lehetőséget, többfelé elágazó történetet és igazi horrorisztikus hangulatot kínáltak az Until Dawn fejlesztői. Vajon megérte a hosszú várakozást a Sony túlélő horrorja? Vajon tényleg tudjuk, mit vettél idén nyáron?
Bármit, amit eddig megtanultál a horror játékokról, felejtsd el! Igen, már milliószor lőttük, trancsíroztuk szét a zombikat a Resident Evil részekben, minden egyes Silent Hill részt végigparáztunk, tömérdek alkalommal megmentettük Alan Wake bőrét a rémálomszerű kalandjai során, és legutóbb Ripley-vel tanultuk meg, hogy az Alien elől nincs más megoldás, mint a bújócska. Az Until Dawn-ban azonban a túlélő horrorok újfajta élményét tapasztalhatjuk meg. Az alkotók új receptje: mi van akkor, ha ugyan több hősöd van, de bármelyiket, szinte bármikor elveszítheted? Csak rajtad áll, vagy bukik, hogy túlélik-e a játékot!
A nyolcadik utas tényleg a Halál…
Hogy miről szövegelek itt? Nos, minden horror játékban, bármikor, bármilyen borzalmas halállal halsz meg, a feszültséget mégiscsak csökkent, hogy bármikor vissza tudod tölteni az előző állást és hősöd már életre is kelt, folytathatod ismét a játékot. Nos, ennek a lehetőségnek itt búcsúcsókot lehelhetsz. Nyolc hősöd és hősnőd van, mindegyiket te irányítod a játék bizonyos szakaszaiban, azonban elég egy rossz mozdulat, egy hibásan kiválasztott útvonal és annyi, a hősöd ott marad, vele már nem tudod folytatni a játékot, csak a többiekkel.
Ebben van az Until Dawn igazi sava-borsa. Mivel a játék szinte bármelyik pillanatában, bármikor végérvényesen meghalhat a karaktered (aki akár a kedvenced is lehet a nyolc fiatal közül) a már egyébként is magas feszültség tényleg a tetőfokára hág. A történet során meg fogod kedvelni a hőseidet, így még jobban félted majd őket, a para-méter sokkal inkább a helyén van, mint a klasszikus horrorjátékokban, ahol csak egy hősöd van és mindig visszatölthetted az előző állást.
Nyolc kicsi indián
Csakúgy, mint Agatha Christie híres regényében, több hősünk is van (ebben az esetben nyolc, nem tíz) és bár pontosan olyan elkényeztetett gazdag szülők gyermekei, mint amilyeneket a tini-horror filmekben már megszokhattunk, egy idő után meg fogod mindegyiket kedvelni. Igen, természetesen az elmaradhatatlan klisék és stílusjegyek most sem hiányoznak. Szokás szerint tele vagyunk szépséges és szexi fiatal lányokkal, akik nagy része szerelmes az alfahímbe: a jóképű Mike-ba. Nem hiányozhat a képből a szokásos szemüveges geek, Chris sem, aki Ashley iránt táplál gyengéd érzelmeket (amit a lány viszonoz is, csak hát…) no, de csitt, ne áruljunk el többet a történetből.
Sajnos azt is el kell ismerni, hogy ostoba történetbeli elemekkel is találkozunk, amelyekre az sem mentség, hogy a tinihorror filmekből köszönnek vissza azok is. Mike és Jess például mindenáron dugni szeretnének, ami renden is van (egy ideje már együtt vannak), viszont ahhoz, hogy végre tomboló hormonjaik vágyait kielégíthessék, elképesztő hosszú utat tesznek meg a hideg, félelmetes kanadai erdőben egy kabinig, csak azért, hogy ott szeretkezhessenek nyugodtan.
Csak hogy a kedves olvasó képben legyen: van egy elképesztően nagy ház is, ahova a vendégek érkeznek és ahol egy külön szobában nyugodtan „69-ezhetnék egymást” (copyright by Emily), de nem, nekik előtte egy – a játék ideje szerint – kb. jó órás zarándokutat kell tenniük valamilyen teljesen ismeretlen, elhagyatott kis házikóba. OK, vágom, a tini-horrorokban pont ilyen marhaságokat tesznek a fiatalok, de amikor nekünk kell megtennünk az utat, akkor első kézből érezzük át, hogy ez mekkora blődség.
Egy rossz mozdulat és annyi!
Az Until Dawnt már igen régóta fejlesztik, mégsem volt egyértelmű, hogy milyen a játékmenete. Nos, akik szeretik a Telltale akció-kalandjátékokat, dörzsölhetik a tenyerüket, mivel az Until Dawn egyértelműen a Walking Dead sorozatról elhíresült fejlesztőgárda címeire hasonlít. A karaktereinket a bal karral irányíthatjuk, a jobb karral pedig minden irányba nézelődhetünk. Ha kéken világító tárgyat látunk, akkor megvizsgálhatjuk, illetve bizonyos esetekben használnunk is kell az adott tárgyat, ha például ajtókilincsről van szó.
Másrészről hozzá kell tenni, hogy RENGETEG quick time event van a játékban. Ez azt is jelenti, hogy ha utálod a QTE-kat, akkor tényleg ne vedd meg az Until Dawnt, mert tele van vele a játék. Alapvetően egyébként kétféle QTE-val találkozunk, az elsőben a veszélyes helyzetek során (a gyilkos elől menekülsz, vagy valahova felmászol) kell a megfelelő pillanatban megnyomni a megfelelő gombot. A második típusú a fegyverhasználatra vonatkozik, célozni kell és csak limitált időd van rá, hogy a találatot bevidd. A célzás azért nem túl nehéz, mivel kékkel kiszínezi a célkeresztet a játék és ilyenkor bizonyos esetben belassulnak az események körülötted. Egy kicsit hasonlít ez a megoldás a The Orderre, amikor farkasemberekkel harcoltál.
Emellett felfedezhetjük a környezetünket és különféle információkat fedezhetünk fel Josh-ról és a családjáról, illetve különös totemekre és rá fogunk lelni, amelyek egy lehetséges jövőt mutatnak be. Továbbá olyan jelenetekkel is találkozunk, ahol Dr. Hill, egy „enyhén” zakkant pszichiáter rendelésén veszünk részt. A jó doktor különféle képeket mutat nekünk, melyek közül választanunk kell, de nem nagyon vettem észre, hogy a történet eseményeire befolyással lenne, szóval itt nincs jó, vagy rossz döntés.
A rettegés foka
Összességében tehát a játékmenet tekintetében nem találkozunk semmi olyasmivel, amit már ne láttunk volna a Telltale játékokban, a Heavy Rainben, vagy a Beyondban, kivéve, hogy az Until Dawn tényleg félelmetes. Nem beszélhetünk kifinomult pszichológiai horrorról, hiszen a játék inkább a tini horror és slasher típusú filmeket idézi, de egyrészt a környezet itt tényleg elképesztően nyomasztó, illetve hőseinket egyfolytában üldözik, vagy fenyegetve van az életük – elég egy rossz mozdulat, egy félrecélzás, vagy csak annyi, hogy nem tudjuk egy helyben tartani a gamepadot és borzalmas halált halhat hősünk.
Emellett a látványvilág nem csak egyszerűen elsőrangú, de elképesztően realisztikus is. A játék majdnem olyan, mint egy igazi film, anélkül, hogy a szokásos „uncanny valley” effektus rontaná az élményt. Az összes karakter 100% úgy néz ki, mintha az igazi lenne, továbbá az effektusok és a különféle szörnyek és állatok kidolgozása is elsőrangú. Sok helyszín nincs a játékban, de a nagy családi ház, a kanadai éjszakai havas erdő és az régi, elhagyatott, romos szanatórium kidolgozására sem lehet panasz.
A remek hangulatot tovább emeli a háttér-sztoriként meghúzódó ősi indián legenda, illetve egy bányásztragédia eseményei. Bár maga a történet nem igazán különleges, ezek a lore-ként felvonultatott események az egyébként egyszerű sztorit is alaposan feljavítják. Mivel egy egyszerű slasher típusú tinihorrorra számítottam, ez az igényesség kellemes meglepetés volt a fejlesztők részéről.
„Ragyogás”? Igen, bár vannak hibák is…
Az Until Dawn egy kiváló Telltale-stílusú horror kaland (ne számítsatok a szokásos túlélő horror játékmenetre semmilyen tekintetben) de sajnos megvannak a maga hiányosságai is. Először is el kell ismerni, hogy igencsak rövid: ha koraeste nekiülsz, akkor tényleg „hajnalig” befejezheted. Igen, igaz, hogy ezt a játékot szinte muszáj újrajátszani, hogy a történet finomságait, illetve a rengeteg lehetőséget a befejezésben, és a karakterek sorsa tekintetében rendre megismerd (aszerint, ki marad életben és ki hal meg) illetve a történet háttéreseményeit is minél inkább felfedezd.
Ugyanakkor a játék eleje a rengeteg tinihorror klisé miatt másodszorra már annyira nem izgalmas. Mike-al és Jess-el ismét bejárni az erdőt, hogy egy jót dugjanak majd a messzi kabinban szintén nem túlzottan érdekfeszítő – különösen annak tükrében, hogy jól tudjuk, mi fog majd történni. Mindez igaz egyébként a drámai eseményeket megelőző átvezető jelenetekre is. A Dr. Hill jelenetek – melyek elsőre tényleg hatásosan hátborzongatóak – ugyan részben megváltoznak a második végigjátszásra, de azért annyira nem izgalmasak, hogy a tíz körmünket lerágjuk – még akkor sem, ha Peter Stormare egyébként zseniális a bekattant doki szerepében.
Mindent összevéve az Until Dawn tényleg ütős horror-kaland – különösen azoknak, akik bírják a Telltale kalandokat, általában véve kidolgozottabb történettel, sokkal szebb grafikával és tényleg hátborzongató horror hangulattal. Csak egyet ne felejts el: ha este elkezded a játékot, hajnalig ne hagyd abba!
Herpai Gergely / PS4Pro.eu