Ontja magából a kínai illetőségű márka a jobbnál jobb termékeket, eszközöket: alig pár év alatt figyelemre méltó fejlődésen ment keresztül a gyártó. Nem titkoltan cél, irány a prémium szegmens, akár táblagépről, vagy okostelefonról legyen szó. Mi most az utóbbi kategória nemes képviselőjét fogtuk tesztre, mégpedig egy Huawei P9 személyében.
Az eszköz letisztult, máris prémiumjelleget sugárzó csomagolásban érkezett, a mostanság megszokott keménypapír alapú dobozban, lényegre fókuszáló kiszerelésben (felső részen maga a készülék, alatta a tartozékok, mint a töltőfej, vagy épp az USB-C adatkábel kapott helyet.
Rendkívül kézre eső darab a Huawei P9, bár ha 5.5-ös kijelzővel szerelt telefonokhoz vagyunk szokva, elsőként még akár kicsinek is tűnhet a kialakítás. Pedig nem az, hiszen itt jelen esetben 5.2 col képátlóval kell számolnunk (ami majdnem ugyanaz, de mégis kisebbnek hat), a készülékház annak rendje s módja szerint szálcsiszolt hatású, tényleges fém ötvözettel futtatott anyagfelület, remek tapintással.
Nincs túlbonyolítva a kialakítás, persze a letisztult, minimalista jelleghez nem is szükséges minden négyzetmilliméteren egy-egy gomb, kezelőszerv megléte. Ennek megfelelően a Huawei P9 jobb oldalára került a multifunkciós ki- és bekapcsológomb, fölé lett helyezve a hangerőszabályzó dupla billenője, míg a bal bordán csak és kizárólag a SIM tűvel nyitható kártyafoglalat kapott helyet. Felülre került megszokott módon az USB-C aljzat, valamint a 3.5 milliméteres fejlhallgató-külső mikrofon kombó aljzat, alulra pedig a telefonáláshoz és egyéb hangbevitelhez is használható beépített mikrofon lett kialakítva.
A hátlap ízléses, tesztre pont a legfrissebb, kék színárnyalatot kapott modell érkezett. Itt a felső traktus egyértelműen a Lecia-val közösen tervezett dupla kamerarendszeré, közvetlenül alatta látható a precíz ujjlenyomat-olvasó is. Nagyjából ennyi a hátlap, no meg a már fentebb említett jó minőségű-tapintású fémötvözet, a maga kékes árnyalatával. Nagyszerű!
1920×1080, azaz full HD felbontással kecsegtet a Huawei P9 5.2-es, 16.7 millió színárnyalatot kezelő kijelzője, mely IPS alapú LCD, 60Hz frissítési rátával. A bevonat természetesen a legfrissebb Gorilla Glass, a képpontsűrűség pedig 424 dpi.
Kifogástalan képminőséghez optimális GPU kell: a Huawei P9-ben egy Mali-T880 található, összesen 4 grafikus maggal, melynek köszönhetően komolyabb, erőforrásigényesebb grafikus alkalmazások is jól futtathatók.
SoC tekintében egy 64-bit HiSilicon Kirin 955 CPU-t kapott a Huawei P9, nyolc maggal. Ebből 4 darab 2.5 GHz-es sávszéllel dolgozó A72-es, 4m darab pedig 1.8 GHz-s A53, folyamatosan változó órajelekkel.
Tesztmodellünkben 4 GB rendszermemória került (LPDDR3 RAM), amely szintén sejteti, hogy kőkemény multitaskingre is gyönyörűen alkalmas lehet a Huawei P9. Mindehhez a ROM is nagyban hozzásegít: tárolni fogunk tudni bőven, ha ezt a verziót választjuk, ugyanis 64 GB-vel számolhatunk – igaz, ebből a rendszer ténylegesen csak 54.2 GB-t lát, az Android 6.0 pedig nagyjából 2-2.5 GB-t foglal újratelepítés után.
Tévedés azt gondolni, hogy a Huawei P9 Leica kettős hátlapi kameralencséi képesek 3D footage/fotó készítésre (elsőre hihetjük pedig). A technológia lényege, hogy a két lencse ugyanazt a képet, streamet rögzíti párhuzamosan, valós időben, míg az egyik a teljes színskálát fedi le, a másik csak monokróm, azaz fekete-fehér képet rögzít. Utóbbi jóval nagyobb ISO tartományt képes lefedni, konkrétan 300 százalékkal több fényt képes befogadni és feldolgozni, mint a színszűrős társa, ezáltal feljavul a készített kép színhűsége, részletessége az összeolvasztott dupla kamerás végeredményből. A kettő, egyenként 12 megapixels CMOS f/2.2-es apertúrával ellátott Sony IMX286 egység tökélyre hangoltan idomul a Leica lencsetagokhoz, valamint a Huawei háttérrendszerhez, továbbá magához az Android 6.0-hoz; az egységesség remekbeszabott, és számos előtelepített applikáció segíti a felhasználót abban, hogy a lehető legtökéletesebb fényképeket, videókat alkossa meg a Huawei P9 modellel. Még kimondottan mostohább fénykörülmények között is.
Viszonylag nehéz, folyamatos terheléses használat mellett a Huawei P9 3000 mAh-s lítium-polimer akkumulátora 4.5 órát bírt egyhuzamban. WiFi, Bluetooth adatkapcsolatok aktíválva voltak a tesztelés során, átlag 150 mbps adatátvitellel adatmozgatást indítottunk, valamint összesen öt háttérapplikáció üzemelt folymatosan három megnyitott böngészőablak mellett. Ráadásként 65 százalékos töltöttségi szint mellett elindítottuk a Sygic navigációs app legfrissebb verzióját (GPS bekapcsol), majd hogy teljes legyen a kép, egy közepesen erőforrásigényes játékot is elindítottunk.
Huawei P9 specifikációk
Kijelző: 5.2″ FHD képernyő, 2.5D, 1080p (1920 x 1080), IPS, 16.7M szín
CPU: Kirin 955 (64-bit), Nyolcmagos (4×2.5 GHz A72+4×1.8 GHz A53)
OS: Android 6.0
RAM: 4GB LPDDR3
ROM: 32GB
Hálózatok:4G TDD LTE: Band38/39/40/B41, 4G FDD LTE: Band1/3/4/7/20, 3G TD-SCDMA: Band34/39, 3G UMTS: 850/900/AWS/1900/2100MHz(Band5/8/4/2/1), 2G GSM: SIM1:850/900/1800/1900MHz, SIM2:850/900/1800/1900MHz
GPS: GPS/A-GPS/Glonass/BDS
Kapcsolat: Wi-Fi 2.4G/5G, a/b/g/n/ac Wi-Fi Direct támogatással, BT4.2, BLE támogatás, USB Type C (nagysebességű USB)
Szenzorok: Ujjlenyomat olvasó, G-Szenzor, Giroszkóp, Iránytű, Ambient Light Sensor, Környezeti fényérzékelő, Hall-szenzor
Hátlapi kamera: 12MP*2, F2.2 Leica lencse, Sony CMOS, kéttónusú LED vaku
Előlapi kamera: 8MP, F2.4
Audió kódolás: MP3, MIDI, AMR-NB, AAC, AAC+, eAAC+, AMR-WB, WMA2-9, RA, PCM, OGG, and FLAC
Akkumulátor: 3000 mAh lítium-polimer
Méretek: 145×70.9×6.95 mm
Súly: 144 g
Még több fotó a Techaddikt.hu Facebook oldalán, IDE kattintva.
Az online (Instagram, Facebook, Twitter) és egyéb kommunikációhoz ASUS Zenfone okostelefonokat használunk.
Együttműködő partnereink: Acer, ASUS, Camera Kft., Canon, Gigabyte, EPSON, QNAP, Sony PlayStation, Nintendo, G DATA, Konzolvilág, MyActionCam