Itt volt az ideje, hogy egy olyan monitort fogjunk tesztre, amely nem a gaming szegmenst erősíti. Nem mintha baj lenne azzal a kategóriával, de nyilván létezik más is, több is – ugyanakkor az Acer ConceptD CP3 CP3271K annyira sokoldalú, hogy nagyjából minden területen bevethető.
Ha már sokoldalú az Acer ConceptD CP3 CP3271K, van-e kivetnivaló a dizájn terén? Nincs. Sőt, olyannyira trendi és különleges, hogy akár irodai- vagy épp szobadísz is elsőrangú versenyzőként lehet. Végre megtörni látszik egy korábbi tradíció, miszerint a monitor, vagy bármely periféria egy adott irányvonalat követhet beskatulyázva – nos, az Acer professzionális felhasználásra tervezett monitora ténylegesen rácáfol erre.
Ugyan maga a káva, a frame, valamint a kijelzőpanel hagyományos értelemben véve jellemezhető átlagosnak – mivel pontosan olyan ez az összkép, mint amilyennek lennie kell – a talp nagyon eredeti. Sőt, kimondottan az, ugyanis fa-hatást kapott, és kör alakzatú; így nyilvánvalóan máris érthető, mire utaltunk feljebb akkor, amikor renitens párhuzamot vontunk a berendezés és a szobadíszek között.
Természetesen egy olyan monitornak, amely professzionális grafikus munkákra van kihegyezve és tervezve, más elvárások szerint kell működnie, mint egy gaming monitornak. Így nyilván az Acer ConceptD CP3 CP3271K esetében elsődleges az Adobe RGB színpaletta teljes lefedése és kiaknázása, hiszen a színhűség az egyik elsődleges és fontos szempont. Nyilvámvalóam a magas kontrasztarány-érték sem elhanyagolandó, az 100 000 000:1 érték meg is van, ráadásként DisplayHDR 400 támogatást is kapott az eszköz.
Az Acer ConceptD CP3 CP3271K 27 col képátlós 16:9 képarányú LED IPS kijelzőt kapott, 4K UHD 3840×2160 felbontással. A monitor maximális képfrissítési frekvenciája overclockkal 144 Hz, ami egyébként alapból 120 Hz – itt természetesen párhuzamosan jelen van az NVIDIA G-SYNC támogatás is, ami remek előny, hiszen jelenleg a legkultiváltabb VGA-k egyike.
178/178 fokos betekintési szögekkel büszkélkedhet az Acer ConceptD CP3 CP3271K, így a munkafolyamatok során kollektív aktivitás is bármikor kivitelezhető. Pluszban a kijelzőpanel tükröződésmentes bevonatot kapott, melynek köszönhetően erőteljesebb fényviszonyok közt is tökéletesen lehet dolgozni vele.
Tesztjeink során kiválóan bizonyított az Acer ConceptD CP3 CP3271K: a lehető legtöbb felhasználási módot próbáltuk, hogyan teljesít ezeknél – természetesen a grafikai jellegű munkákkal kezdtük. Fotóretusálást és videóvágást végeztünk (utóbbi effektekkel), tehát két olyan kategóriát próbáltunk áthidalni, amelyek esetében ténylegesen fontos a színhűség, valamint a képfrissítés. Bár 144 Hz-en járattuk az Acer ConceptD CP3 CP3271K-t, a G-SYNC adta lehetőségeket a vágásnál nem nagyon tudtuk kihasználni, hiszen a szerkesztés alatt álló stream-nél 24 frame per sec-et állítottunk be.
Természetesen nem maradhatott el a játékos vonal bevetése sem: az Acer ConceptD CP3 CP3271K tökéletesen alkalmas ilyen jellegű taskek levezénylésére is. Az imént említett 144 Hz-et hagytuk ugyanúgy túlhajtott módban, így G-SYNC támobatással a 144 FPS is megvolt bőven a Red Dead Redemption 2-vel. Itt a HDR400 supportot is ki tudtuk hajtani, nem vallott szégyent a monitor e téren sem.
Acer ConceptD CP3 CP3271K specifikációk
Kijelző mérete: 27″
Kijelző technológia: IPS
Felbontás: 3840 x 2160
Képarány: 16:9
Képfrissítés: DisplayPort #1: 120 Hz (AdaptiveSync 48-120 Hz), DisplayPort #2: 144 Hz, HDMI: 60 Hz (AdaptiveSync 40-60 Hz)
Válaszidő: 1 ms (VRB)
Kontrasztarány: 100 000 000:1
Fényerő: 400 cd/m2 (max.)
Betekintési szög: 178/178°
Színek: 1.07 Billió (8Bit+Hi-FRC), 99% sRGB, 90% DCI-P3
Speciális jellemzők: G-SYNC / Adaptive Sync
– DisplayHDR 400
– Flicker-Less (villódzásmentes)
– Blue Light Filter (kékfény szűrő)
– Low Dimming (akár nagyon alacsony fényerejű megjelenítés)
– Comfyview (tükröződésmentes bevonat)
– ZeroFrame
– Wide Viewing Angle (széles betekintési szög)
– Super Sharpness (kiváló élesség)
– 6 color adjustment
– Low Delta-E (Delta<1)
– Light Shielding Hood, Smart Light Sensor, Acer Display WidgetÁllvány tulajdonságok- Dönthetőség: -5°~ 35°
– Forgathatóság: 360°
– Magasság állítás: 180 mm
– Pivot: 90°
Csatlakozók: 2x HDMI(2.0) + 2x DP(1.4) + USB 3.0 HUB (1up 4down) + Audio out
Falra szerelhetőség: igen (VESA 100 x 100 mm)
Hangszóró: 2 x 4 Watt
Energiafelhasználás: Power Off / Stand By: 0,30W, Sleep 0,45W, Min. On: 39W, Power On: 114W
Méret / súly: 629 x 420.5-600.5 x 269 mm / 6,53 kg