Az új elnevezés arra utal, hogy a járművezetőket, utasaikat és más közlekedőket segítő és védő járműrendszerek szinte társként segítik a Toyota sofőrjét az útja során. A T-Mate debütálása egybeesik a Toyota Safety Sense csomag legfrissebb nemzedékének érkezésével.
A Toyota elkötelezett amellett, hogy a legmagasabb biztonsági színvonalat biztosítsa járműveiben, ezért folyamatosan keresi az új technológiák alkalmazásának lehetőségeit a balesetek elkerülése, valamint a vezető, utasaik és a többi közlekedő védelmének javítása érdekében. Ez a megközelítés a fejlett vezetőtámogató rendszerek – más néven ADAS – új generációját hozta létre, amelyek egyre nagyobb szerepet játszanak a biztonságosabb közúti közlekedésben.
Most a biztonsággal kapcsolatos elkötelezettségének fokozását a Toyota azzal jelzi, hogy piacra dobja a T-Mate-et, amely az autógyártó összes biztonsági és vezetéstámogató rendszerét magában foglalja. Ez az elnevezés – amely az angol teammate, azaz csapattárs kifejezésre utal – az ADAS rendszerek széles skáláját fedi le, amelyek célja a biztonság javítása számos forgalmi helyzetben, a precíz parkolástól a városi utcákon való araszoláson át egészen az autópályákon való nagysebességű közlekedésig. A T-Mate csomag tartalma típusonként eltérő lehet, mindig az adott modellhez és/vagy felszereltséghez elérhető funkcióktól függ.
Új lehetőséget kínál a most bevezetett T-Mate gyűjtőnév a Toyota számára, hogy közérthető, felhasználóbarát módon kommunikálhassa vezetéstámogató rendszerének valós előnyeit, miközben az autóipar a jövőben egyre inkább a még jobban automatizált és önvezető autók irányába mozdul el.
A biztonságtechnika fejlődése azt eredményezte, hogy egyre nagyobb mértékben alkalmazzák az autógyártók a különböző érzékelőket, radarokat és kamerákat, amelyek nemcsak az adott jármű haladását, hanem a jármű körüli forgalmat és a környezetet is folyamatosan figyelik. Figyelmeztetik a vezetőt a lehetséges veszélyekre, és szükség esetén beavatkoznak a gyorsításba, a fékezésbe, és a kormányzásba, hogy megelőzzenek egy balesetet, vagy enyhítsék a következményeit, de természetesen csak a vezető aktív felügyelete és felelősségvállalása mellett.
Komplex vezetési feladatokat is képesek megoldani, beleértve a beállított követési távolság tartását más járművektől, az automatikus sávváltást, a sáv közepén tartást, és egy azonos sávban haladó, lassabb jármű vagy gyalogos biztonságos kikerülését.
A T-Mate a már ismert Toyota Safety Sense csomagot más, aktív vezetést és parkolást segítő rendszerekkel kombinálja, hogy ne csak megkönnyítse és biztonságosabbá tegye a vezetést, hanem megvédje a járműben ülőket, valamint a többi közlekedőt különféle forgalmi szituációkban. A fejlett biztonsági rendszerek folyamatos fejlesztése és a portfoliójában történő széles körű bevezetése jól mutatja a Toyota elkötelezettségét aziránt, hogy hatékonyan csökkentse a balesetek számát.
Ezt a filozófiát követve a T-Mate debütálása egybeesik a számos újítást és fejlesztést tartalmazó Toyota Safety Sense legújabb generációjának bemutatásával. Például az ütközést megelőző rendszer (PCS) most először kínál gyorsuláscsökkentést kis sebességnél és kereszteződésbehajtás-asszisztenst, valamint a szemből érkező forgalom továbbfejlesztett érzékelését és a kereszteződésekben kanyarodási asszisztenst.
Szintén a Toyota Safety Sense új funkciói közé tartoznak a mobilneten letölthető Over The Air (OTA) frissítések, amelyek naprakészen tartják a funkciókat, és újakkal egészítik ki az autó életciklusa során, illetve a vészhelyzetben a járművet megállító rendszer (EDSS). Az EDSS a vezetőt figyelő kamerák – amelyek nemcsak a vezető testtartását monitorozzák, hanem azt is, hogy épp merre néz – használatával képes biztonságosan az autópálya leállósávjára kormányozni és megállítani az autót, ha azt érzékeli, hogy a sofőr cselekvőképtelenné vált, vagy más okból képtelen irányítani az autót. Ez azonban egy többlépéses folyamatnak csak az utolsó állomása, előtte az autó lassít, aktiválja a vészvillogót, kommunikációt kísérel meg a sofőrrel, és megállásra alkalmas helyet keres az út szélén. Ha nem talál ilyet, akkor a forgalmi sávban áll meg.
A Toyota T-Mate egy olyan marketingkampánnyal mutatkozik be, amely egy baráti társaság empatikus női tagját mutatja be, aki mindig segít a szorult helyzetekben, de úgy, hogy a veszélybe került személy ezt észre sem veszi. Okos, vág az esze, és mindig rendelkezésre áll, akárcsak a T-Mate, amely a kisfilm végén magát a segítőt is megvédi egy ütközéstől.https://www.youtube.com/embed/pSQ7FPAVGiU?modestbranding=0&html5=1&rel=0&autoplay=0&wmode=opaque&loop=0&controls=1&autohide=0&showinfo=0&theme=dark&color=red&enablejsapi=0
A T-Mate gyűjtőnevet a Toyota az új termékek és szezonális programok megjelenésével párhuzamosan, fokozatosan vezeti be az európai piacokon.
Fontos leszögezni, hogy a T-Mate használatakor a járművezetők mindig felelősek maradnak a saját vezetésükért. A biztonsági rendszerek csak a megfelelő üzemi feltételek és annak korlátai között működnek, különös tekintettel az időjárási körülményekre és a közlekedési infrastruktúra állapotára. A szolgáltatások elérhetősége országtól, járműmodelltől függően eltérő lehet, használat előtt ajánlott áttanulmányozni a kezelési könyvet.
Fotók: Toyota