A Dell Technologies tovább bővíti a Red Hat-tel régóta fennálló stratégiai kapcsolatát, hogy olyan új megoldásokat kínálhasson, amelyek egyszerűsítik helyszíni, konténerizált infrastruktúra üzembe helyezését és kezelését multi-cloud környezetben.
A Gartner előrejelzése szerint 2027-re a globális cégek 90%-a fog konténerizált alkalmazásokat futtatni éles üzemben. .1 A szélesebb körű bevezetéssel párhuzamosan azonban egyre nagyobb kihívást jelent a konténerek cégszintű üzembe helyezése és kezelése, valamint a megfelelő szaktudással rendelkező informatikai szakemberek megtalálása. A Dell és a Red Hat közös megoldásaival a cégek felgyorsíthatják a felhőalapú alkalmazások fejlesztését és üzemeltetését (DevOps), illetve elháríthatják az akadályokat az egységes informatikai felügyelet útjából.
„A vevők azt akarják, hogy az igények alapján szabadon dönthessenek arról, hol futtatják az alkalmazásaikat, és rugalmasan mozgathassák azokat az adatközpont, külső telephelyek, illetve akár több nyilvános felhő között, ahogy azt az üzleti igények diktálják. Azzal, hogy tovább bővítjük meglévő együttműködésünket a Dell-lel, még több lehetőséget és rugalmasságot biztosítunk az ügyfeleknek a hibrid felhők üzemeltetésében. A Red Hat OpenShift vállalati Kubernetes platformját ötvözzük a Dell hatékony infrastruktúra-technológiáival. A közös munka eredményeként a cégek egyszerűbben kezelhetik a nagyvállalati informatikai rendszerek változó dinamikáját, lehetővé téve, hogy az informatikai csapatoknak csak egyszer kell jen alkalmazásokat fejleszteniük a helyszíni futtatáshoz, mégis megmarad annak lehetősége, hogy szükség esetén a nyílt hibrid felhőben bárhol futtathassák őket, ahol csak szükséges” – mondta Ashesh Badani, a Red Hat termékekért felelős részlegének vezető alelnöke.
A Dell Validated Platform leegyszerűsíti a helyszíni Red Hat OpenShift-infrastruktúra üzembe helyezését és kezelését
A Red Hat OpenShifthez készült, Intel-alapú Dell Validated Platform teljeskörűen dokumentált üzembehelyezési és konfigurálási útmutatással segíti a helyszíni konténervezénylő infrastruktúra telepítését és kezelését. Az ügyfelek gyorsabban helyezhetik üzembe a helyszíni infrastruktúrájukat, és kiszámíthatóbban üzemeltethetik a Red Hat OpenShift-környezetet a Dell PowerFlex szoftveralapú infrastruktúrán.
A közös fejlesztésnek köszönhetően a Red Hat OpenShift virtualizációs réteg nélkül is futtatható, így a DevOps-csapatok gyorsabban biztosíthatnak számítási és tárolási erőforrásokat. Továbbá a DevOps-folyamatok automatizálása mellett az infrastruktúrát kódként nyújthatják, így a fejlesztők a vállalkozások innovációs motorjaivá válhatnak.
A Dell és a Red Hat közös hibrid felhőmegoldást tervez, amely egységes kezelőfelügyeletet biztosíté minden informatikai helyszínen
Ez az automatizált infrastruktúra és a Dell szoftvere lehetővé teszi majd a Red Hat OpenShift teljes körű integrációját a Dell skálázható számítási és szoftveralapú tárolási megoldásaival. A cél az, hogy a felhőszolgáltatások rugalmasabbak, a helyszíni üzemeltetés pedig egyszerűbb legyen. Az alkalmazások agilitása kulcsfontosságú ahhoz, hogy a vállalkozások versenyképesek maradjanak, a szoros integráció pedig megkönnyíti a cégek számára, hogy az egyszer kifejlesztett alkalmazásokat bárhol üzembe helyezhessék egy közös üzemeltetési modellel.
A Dell és az IBM mesterséges intelligenciával (AIOps) és intelligens automatizálási képességekkel egészítené ki az informatikai üzemeltetést, hogy az ügyfelek kritikus fontosságú alkalmazásai kiemelkedő rendelkezésre állást és teljesítményt nyújthassanak. Amint elérhetővé válik, ezzel a megoldással az ügyfelek jobb átláthatóságra és a gyakorlatban is felhasználható, részletesebb betekintésre tehetnek szert a teljes rendszerre vonatkozóan, az infrastruktúrától az üzleti alkalmazásokig.
Elérhetőség